vissza a projektekhez...

Városi és elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési rendszerek fejlesztése Miskolcon és térségében

Miskolc hazánk negyedik legnépesebb városa, jelentős adminisztratív, ellátási, oktatási és gazdasági központi szereppel. A városi és elővárosi közlekedés kiszolgálásában az egyéni közlekedés előretörésének megállítása mellett a legnagyobb hangsúlyt a közösségi közlekedés, és azon belül is a kötöttpályás közlekedés fejlesztése kapja.

Miskolc városa 2013-ban a város közlekedésének hosszú távú fejlesztési koncepciójának elkészítésével és a rövidtávon megvalósítható „zászlóshajó” projektek előkészítésével bízta meg a TRENECON által vezette konzorciumot (konzorcium tagjai: Unitef ’83 Zrt., ÚT-TESZT Kft., Forrás Unió). A tanulmány szintű tervezési feladat az EU pénzügyi támogatásával, KÖZOP forrásból került finanszírozásra.

A közlekedés fejlesztését megalapozó tanulmány a jelenlegi közlekedési helyzet összes közlekedési módra kiterjedő felméréséből kiinduló részletes elemzése kritikus problémaként azonosította a közösségi közlekedési utazások arányában az elmúlt években tapasztalható csökkenést. A fejlesztési koncepcióban meghatározott, elérendő célok egyik fókusza ennek a folyamatnak a mérséklése, megállítása. A célrendszerhez rendelt lehetséges eszközök meghatározásakor kiemelten vizsgáltuk a városi és elővárosi kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztési lehetőségeit.

A döntés-előkészítő koncepció alapján, a Megrendelő által kiválasztott közlekedésfejlesztési projektre vonatkozóan részletes megvalósíthatósági tanulmányok készültek. A TRENECON és partnereinek szakértői a tanulmányok során vizsgálták Miskolcon a Kandó Kálmán téri intermodális csomópont, a Gömöri pályaudvar és Felső Majláth kiemelt közlekedési csomópontok fejlesztését, valamint egy észak-dél irányú autóbusz folyosó, illetve későbbiekben ezt továbbfejlesztve egy észak-déli villamosvonal megvalósításának feltételeit. A tanulmánytervi vizsgálatok között elemeztük a miskolci körvillamos, és az elővárosi közlekedésben a Miskolc-Kazincbarcika közötti Tram-train megépítésének lehetőségét, indokoltságát.

A közlekedéstervezési feladatok között a TRENECON végezte a forgalomfelvételek szervezését és feldolgozását, az összközlekedési számítógépes forgalmi modell kialakítását és a modell-vizsgálatokat. Mérnöki, közgazdasági és környezetvédelemmel foglalkozó szakembereink koncepcionális majd projekt szinten elemezték a fejlesztési változatokat, majd végezték a projekt költség-haszon elemzését és pénzügyi elemzését. Tervező mérnökeink készítették az észak-déli autóbusz folyosó tanulmánytervét, illetve a Miskolc–Kazincbarcika közötti Tram-train rendszer terveit.

A feladat során a TRENECON projektmenedzsmenti feladatai kiterjedtek a tervező konzorcium és a megbízó közötti koordináció mellett, a közlekedési szolgáltatókkal (MÁV, Volán, Miskolci Közlekedési Vállalat) és a fejlesztéssel érintett egyéb szereplőkkel való egyeztetésekre.


Badalay Endre

közlekedési igazgató
ben@trenecon.hu

Lehoczki Zsuzsanna

nemzetközi igazgató
zsl@trenecon.hu

Hladon Andrea

Vezető tanácsadó, intelligens közlekedési rendszerek, Közlekedéstervezési Osztály
hla@trenecon.hu

Schimmer Erzsébet

Osztályvezető, Közlekedési Rendszertervezési Osztály
ser@trenecon.hu





Cégünk a közlekedés és a környezetvédelem, a területfejlesztés és a közgazdasági feladatok területén kínálja szakértelmét és szolgáltatásait.
Ügyfeleinket az ágazati fejlesztési feladatok széles körében támogatjuk a stratégiai kérdésektől a projektek megvalósításáig.

Telefon: (1) 237 1450

Email: info@trenecon.hu

Web: www.trenecon.hu